Amikor megláttam ezt a gothenburgi lakást, az jutott róla eszembe, hogy olyan, mintha kényelmesen bebútorozták, aztán jól felfújták volna a szobákat: olyan rendkívül szellősen van berendezve, hogy az nekem már sok - illetve pont, hogy nagyon kevés. Éppen ezért azonban a mi céljainknak tökéletesen megfelel, hiszen egy lényegesen kisebb légterű otthonba is nyugodtan elhelyezhető lenne mindez, sőt, elkéne még pár ruhás szekrény például... Lehet hát inspirálódni bártan!
A bútorok mennyiségén kívül, a lakás skandinávból minimálba hajló stílusa, a dekoráció és a színvilág egyaránt alkalmas a panelba való átemelésre. A nagy monokróm fehérség káprázatán enyhítenek kicsit az elszórt fa felületek, és egy-két szobanövény. Határozottan jól esik a szemnek az a néhány engedélyezett fekete vonal, hogy végül megpihenjen a kanapé sötétjén, vagy a szürke ágytakarón.
A fehér hátteret meg is tartanám hozzá, olyan szépen előtérbe helyezi a berendezés egyes elemeit, például ezt a gyönyörű vonalú hintaszéket. |
Ezt tehát így, ebben a formában nagyon hidegnek, és erős túlzásnak tartom, kisebb térben azonban kifejezetten üdítő is lehetne ez az igazán kifinomult bútor és dekoráció együttes.
Nektek hogy tetszik?
Forrás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése