Mai napra az apróságok és a nagyobbacskák birodalmához gyűjtöttem ötlet-forrásokat. Igyekeztem nem túl cukira venni a figurát - több, kevesebb sikerrel :) - és gyakorlatias szempontokat is szem előtt tartani. Lesznek olyan képek, amik praktikus és egyben esztétikus megoldást kínálnak a tárolás problematikájára és lesz ötletes egy-szobában-több-gyerek elrendezés is. Elsősorban azonban olyan képeket válogattam, melyek segítségünkre lehetnek abban, hogy még egy adag vidámságot csempésszünk otthonunk legjátékosabb zugába.
Ezért szeretem nagyon a gyerekszobákat: ez az a helyiség, aminek még egy komoly, elegáns berendezésű lakásban is jól áll némi bohókás felhang, ami mosolyt csal az arcokra.
Ezért szeretem nagyon a gyerekszobákat: ez az a helyiség, aminek még egy komoly, elegáns berendezésű lakásban is jól áll némi bohókás felhang, ami mosolyt csal az arcokra.
A jó öreg bordásfal! |
Emeletes ágyat nem csak akkor lehet érdemes választani, ha két (vagy több) gyereket akarunk egymás fölött altatni. Én ugyan kis szobába kerülném, mivel szemmagasság fölött húzódik, így optikailag összenyomja a teret, viszont az is igaz, hogy az alatta lévő helyet sokféleképpen ki lehet használni.
Ha már kuckó:
A fal festésével is játszjatunk. Azért ilyen jól összehangolni egy fal- és egy bútorfesték árnyalatát nem magától értetődő:
Az alábbi megoldás zseniális. Megint csak fennakadok kicsit azon, mennyire lehet egyszerű a fal színét pontosan rekonstruálni az ágyneműn, és a dobozokon is, na de kicsit más árnyalattal is tökéletesen működne a dolog. Nagyon tetszik, ahogy a "közös területen" egymásba fonódik a két szín a padlón és a polcokon is.
A nyitó képet egyszerűen muszáj újra betennem, annyira jópofák ezek az állat-portrék!
Nekem kicsit sok, hogy mindenhonnan ugyanaz a motívum köszön vissza, megelégednék egyedül a fali dekorral. Tüneményes! Jó ez a zöld padló is. |
Ilyen lábnyom matricázást rettentő könnyen csinálhatunk magunk is. Ötletes! |
Dekorálhatunk a kicsik műveivel. |
A táblafesték ilyen mértékben még egy kicsi szobába is jól mutathat:
Képek forrásai itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése